A közbeszerzés értéke egy évre bruttó 400 millió forint, a jelentkezőnek a kapcsolódó PR munkát és tájékoztatást is vállalnia kell.

A Miniszterelnökség (ME) a múlt év végén két kommunikációs tendert is hirdetett. Az egyik média- és reklámügynökségi feladatok elvégzésére szól, egy évre bruttó 800,1 millió forint keretösszegben, míg a másik a ME tevékenységéhez kapcsolódó rendezvényszervezésre és pr-tevékenységre 400 millió forintos kerettel - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben december 31-én megjelent hirdetményekből.

Az ajánlattevőnek 15 - különböző - referenciát kell bemutatnia az elmúlt három évből, így alvállalkozó nélkül nehezen tehető ajánlat. Fontosabb referenciák: legalább egy olyan nemzetközi konferencia megszervezése, melyen legalább 10 különböző ország részvevője regisztrált; legalább öt tudományos konferencia megszervezése; legalább egy olyan rendezvényhez kapcsolódó kommunikációs feladat ellátása, melyen részt vett közjogi méltóság, és amelyet a Terrorelhárítási Központ biztosított; legalább két kríziskommunikációs aktivitás megtervezésére, kivitelezésére, illetve legalább három PR film elkészítése.

 A rendezvényszervezésre és pr-munkára meghirdetett nyílt eljárás ajánlattételi határideje február 8-án zárul le. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az értékelésnél fele részbe az ár, míg a másik felében az ajánlat szakmai értéke számít. Az eredményhirdetés tervezett időpontja február 22.

Tavaly márciusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium bonyolított le kormányzati kommunikációs közbeszerzéseket és kötött a nyertesekkel keretmegállapodásokat. Az elmúlt évben számos állami megbízást is elnyert Bell & Partners Kft.-vel médiastratégia készítésére és kampányok bonyolítására állapodtak meg nettó 480 millió forintért,  míg az EU soros elnöksége lakossági kommunikációjához kapcsolódó feladatokra az állami tendereken szintén sikeresen szereplő I.M.G. Inter Media Group Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel 272 millió forintért, az ACG Reklámügynökség és a Hamu és Gyémánt Média alkotta konzorciummal pedig 88 millió forintért.

Honlapjáról kiderül, hogy az ME 2011-ben a szociális konzultáció keretében végzett médiaszolgáltatásokra az I.M.G.-vel kötött szerződést 40,2 millió forintért, a lakossági tájékoztatásra pedig az AllSys Management Kft.-vel 8 millióért. Az alaptörvény előkészítését megelőző nemzeti konzultációhoz a Prestige Media Reklámügynökség Kft.-vel gyártatott filmet 7,7 millió forintért.

Forrás: MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://event.blog.hu/api/trackback/id/tr993528235

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1302. Orbán Viktor betoppant a hajléktalanszállóra 2012.02.06. 13:03:59

Olvasom az MTI-ben, hogy Orbán Viktor miniszterelnök váratlan látogatást tett az Aszódi úti hajléktalanszállón. A tudósítás megjegyzi, testőrök nélkül érkezett, VW kisbuszát is maga vezette. (Mondjuk, egymagának nem tudom, miért kellett kisbusszal menn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása