Megérkezett Magyarországra a dán Mensa Heating teraszfűtési rendszere. Az asztallábba épített infrasugárzók gyakorlatilag elavulttá tették a korábban elterjedt hőgombákat. Az eddigi, gázpalackkal működő készülékek sok széndioxidot bocsátottak a levegőbe és többnyire csak az emberek fejét melegítették, méghozzá elég drágán. Ehhez képest a többségnek a lába fázik, amikor a hűvös, őszi időben egy vendéglátóhely teraszán üldögél − ismertette a Dániából érkező újdonságot az eszközöket importáló cég vezetője.

Screen Shot 2012-10-19 at 1.42.58 PM.png


Lukács József hozzátette, Párizsban január elsejétől betiltják a gázpalackos teraszfűtők használatát, és London is hasonló intézkedésre készül. Bár a magyar kormány még nem foglalkozik az üggyel, minden állam igyekszik jogi úton is megakadályozni az energiapazarlást és a környezetszennyezést. Robbanásszerű az érdeklődés tehát az új fűtőasztalok iránt, mivel üzemeltetési költsége óránként mindössze 20 forint, tehát egy hagyományos gázgomba költségéből akár 24 asztalt lehet működtetni.
Az új eszközt kifejezetten a vendéglátók számára fejlesztette ki a gyártó, de tekintettel az érdeklődésre, készítettek háztartási változatot is. Emellett számos formában készülnek az asztalok, van kétlábú, szögletes, hordozható, asztallap nélküli és magasított bárasztal is.(...)

Forrás: Turizmus Online

A bejegyzés trackback címe:

https://event.blog.hu/api/trackback/id/tr674858091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása