A rendezvényszervezés nem játék, pedig sokan annak tekintik. A rendezvényszervező felelőssége óriási, emberek élete múlik/múlhat egy-egy döntésen. Egy szervezőnek kutya kötelessége tisztában lenni azzal, hogy mi az az OTSZ, mi fán terem a kiürítési számítás, a menekülési útvonal, mi az a tűzterhelés, mennyi a szabvány szerinti teherbírása egy középület födémjének, milyen típusú és éghetőségi besorolású anyagok függeszthetőek emberek feje fölé, stb. Ami a West-Balkánban történt, az a különböző kapcsolódó előírások legalapvetőbb szabályainak megsértése miatt következett be, és sajnos fájdalmasan amatőr húzás volt. A befogadóképesség betartása, a menekülési útvonalak biztosítása az első számú kiindulási pont, minden más csak hab a tortán. (Abba már bele sem merek gondolni, hogy tűz esetén mi történt volna.) A rendezvényszervezőnek egy helyszínen első ránézésre meg kell tudnia állapítania, hogy merre találhatóak a menekülési útvonalak még akkor is, ha egy teljesen üres sportcsarnokról -és a berendezés mikéntjének megtervezéséről- van szó. Látnunk kell, hogy milyen útvonalakra és ajtók elé nem építhetünk semmit, be kell látnunk, hogy nem dekorálhatjuk körbe a tűzjelzőket és tűzcsapokat, és el kell fogadnunk, hogy pld. a lángmentesített anyagból készült függönyök használatára vonatkozó előírások nem viccből születtek. (egyes anyagok a mérgező füst kibocsátása mellett hihetetlen gyorsan és csepegve égnek, ez a tömegbe hullva könnyen beláthatatlan következményekkel járhat.) Itt az event blogban is több alkalommal szerepeltek már olyan tragikus esetek, amelyek a biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása miatt következtek be. A West-Balkán-ban tegnap este történt tragikus események kapcsán -sajnos- egyáltalán nem csodálkozom. Szűk egy éve a híres "Kaminosok és kurvák" party kapcsán telt dugig a ház, akkor a bejáratnál megafonnal arról tájékoztatták az érkezőket este 11-kor, hogy mivel 12 000 ember van már bent, több vendéget nem engedhetnek be. Zárójelben jegyzem meg, hogy a mai hírek szerint a West-Balkán hivatalos befogadóképessége 1 600 fő. (update: hivatalosan 300 fő tartózkodhatott volna bent, tűzoltósági szakvélemény pedig az üzemeltető trükközése miatt soha nem is készült. No comment.)

Nemrégiben a Morrison's 2-t záratta be pár napra a tűzoltóság a menekülési útvonalakhoz kapcsolható okokból, majd úgy nyílt újra a hely, hogy nem történt szemmel látható, érdemi változás. Ott, a pincében kialakuló vészhelyzet esetén vajon mennyi esélye van annak, aki menekülni próbál?

Kapcsolódó bejegyzések:

Szakmai szempontból az index cikkét ajánlom figyelmetekbe és ezt a prezentációt (ennél komolyabb információk számítási képletekkel és magyar szabvánnyal itt találhatóak)

Mandiner blog: Nekrológ - a rendezvényszervezés ravatalán

A Szekuriti blog írása

 

A bejegyzés trackback címe:

https://event.blog.hu/api/trackback/id/tr132587360

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Európa vagy nyugat-balkán? 2011.01.19. 00:27:34

Ténytár A közigazgatás mozgástere a szórakozóhelyek felügyelete kapcsán   A vonatkozó európai uniós szabályozá

Trackback: 184. West Balkán 2011.01.16. 15:22:41

Sajnálatos, hogy ezzel a bejegyzéssel kell kezdenem az új évet, de nem tudok elmenni szó nélkül az éjjeli, West Balkánban történt eset mellett. Ahogy az Index megírta, 3 lány halt meg a West Balkán nevű szórakozóhelyen szombat éjjel.Nem célom, hogy a W...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skovalsky 2011.01.16. 15:18:00

"egyértelműen kizárható, hogy késelés nem történt" jajj istenem...

Elstron 2011.01.16. 15:21:02

Az első korrekthez közeli írás a témában, de ez is feltételezésekre épül. Várjuk meg a szakértői véleményeket, mert minden egyéb csak találgatás!

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.01.16. 15:23:32

@marikpe: kérlek az általad idézett trackback-et a blogbejegyzésedbe tedd be, és akkor kiemeli a blog.hu a bejegyzésed az én blogomban is!

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.01.16. 15:24:13

@Elstron: Persze hogy találgatás, hiszen nincs hír. Csak mindenki leírja, hogy hogyan kellene menniük a dolgoknak.

Elstron 2011.01.16. 15:30:48

@Szekuriti Blogger: Nna, azért a postok nagy része köszönő viszonyban sincs a tárgyilagossággal, és már rég ráhúzták a lepedőt a szervezőkre... A facebook fórumokról ne is beszéljünk, amelyeket éjjel is követtem, és szépen változott mindenkinek a véleménye. Mocskoscigányozással indult, most már a szervezőket hibáztatják, mindenféle hiteles információ nélkül....

marikpe · http://www.facebook.com/marikpeter 2011.01.16. 16:06:30

@Elstron: Teszem ezt azért, mert 16 éve foglalkozom rendezvényszervezéssel, és a helyet ismerve a történtekből egyértelmű következtetéseket tudok levonni. Te is érzed, hogy egy 3 méter széles lépcsőn nem tud több ezer ember kimenekülni biztonságosan. (a menekülést előidéző okot pedig hagyjuk, azt majd megfejtik mások) Annyi embert szabad csak beengedni, akik néhány perc alatt (az Országos Tűzvédelmi Szabályzat ezt meghatározza pontosan) a rendelkezésre álló lehetőségek kihasználásával el tudják hagyni a helyszínt. Csak egy példa: a Budapest Sportaréna befogadóképessége valahol 11 ezer fő környékén van, a West-Balkánban tavaly februárban a Kamionosok és Kurvák party-n a szervezők tájékoztatása szerint 12 000 ember volt a házban, ami tehát több, mint egy telt házas Aréna. Míg az Arénában a rendelkezésre álló menekülési útvonalak (kijáratok) összegzett szélessége becslésem szerint több mint száz (!!!) méter, addig a WB egy 3 méteres lépcsőt tud felmutatni.

un.no.1. 2011.01.16. 16:44:09

Azért, mielőtt agysebészetnek állítanánk be a rendezvényszervezést, azt írjuk le, hogy természetesen a rendezvényszervezőnek nem kell a blogbejegyzés elején felsorolt kérdésekkel tisztában lennie, és nem is lehet minden ilyesmivel tisztában. Tudnillik a biztonságtechnika (munkavédelem, stb..) egy másik foglalkozás. A helyes szervezői (vagy üzemeltetői) döntés egy megfelelő végzettséggel bíró szakember foglalkoztatása. Nem beszélünk nagy összegekről, egy ilyen méretű eseménynél pár tízezer forintról van szó.

Mellesleg, itt még csak nem is a rendezvényszervező, hanem a helyszínt üzemeltető cég kellett volna, hogy megbízzon valakit a biztonsági kérdések felügyeletével.

Az összes nagy intézményben ez úgy működik, hogy a külsős szervező köteles betartani a ház biztonsági előírásait, amit a ház által kijelölt felelős ellenőriz.

Tehát nem a rendezvényszervező dolga.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.01.16. 16:47:58

@un.no.1.: Nem az ő hivatalos kötelessége, de tizenx év alatt már megtanul az ember pár dolgot. Persze, a legtöbbször felbérelnek egy-egy céget, mely kompletten véleményezi a tűzvédelmet, akár ha kell a konyhát és a vendéglátós részt is, majd ha ennek alapján pótolják a hiányosságokat, akkor garanciát is vállalnak a szakvéleményért.

Elstron 2011.01.16. 16:48:53

@marikpe: Az első hozzászólásomban jeleztem is, hogy a te írásodat tartom az első kvázi-korrektnek a témában, DE: te sem voltál ott ma este. Igen, a múltban lehet, hogy 12.000 ember volt a helyen - bár ezt is kétlem, szerintem simán csak a szervezők szerették volna fényezni magukat ezzel a túlzással - , most nem volt annyi. Azt sem tudjuk, hogy mekkora tömeg indult el a lépcsőn. A hírekben tényként közlik, hogy a tömeg nagy része még bulizott a termekben a tragédia után, és fél órával később terelték őket ki - már békés keretek között. A 3 méteres lépcső problematikáját természetesen elismerem, hatalmas felelőtlenség, de hogy mekkora közvetlen szerepe volt ennek a - most már talán mondhatom így - szomorú baleset kialakulásában, csak a későbbiekben derül ki. Ezzel együtt természetesen elismerem a kompetenciádat az adott témában, nem is mennék bele szakmai vitákba, hiszen én nem ezen a területen tevékenykedem. Csak néhány, józan paraszti ésszel is megállapítható dolgot írtam le.

marikpe · http://www.facebook.com/marikpeter 2011.01.16. 18:05:26

@un.no.1.: Persze hogy nem agysebészet, de a jog alapján az ilyen esetekért valahogy mégis a szervezőt veszik elő, és ő ül a Teve utcában tegnap este óta. A szervezőnek nem kell szakértői szinten érteni dolgokhoz, nem kell biztonságtechnikai, vendéglátós, statikus vagy elektromérnöki diplomával, bartender, nemzetközi protokoll és mérlegképes könyvelői vizsgával rendelkeznie, de csak akkor tud felelősen cselekedni és megfelelő döntéseket hozni, ha szinte mindenhez konyít legalább egy picit (mert ennyi rá ragadt) és ennek alapján rá tudja bízni magát a maguk területén szakértő alvállalkozókra. Nem árt, ha persze rendelkezik némi józan paraszti ésszel is, de amint a mellékelt ábra mutatja, sajnos sokakból még ez is hiányzik.

babsz 2011.01.16. 18:37:21

"egyértelműen kizárható, hogy késelés nem történt"
1. a rendőr nem tud beszélni
2. nem állapítható meg sose, hogy mekkora a szakadék aközött, amit mondani akar, és amit mond
3. ha egyértelmű lenne a nyilatkozott állítás, akkor sem hinnék neki.

ivrilider 2011.01.16. 19:40:15

ez a rendőrcsaj nem tudja helyesen használni a "kizárni" szót tartalmazó mondatokat. de ez legyen a legnagyobb baj

az újdonság garázsa 2011.01.17. 00:19:57

@marikpe:
Nem tudom, a 12 ezer embert ki mondta, de a WB-ba ennyit cipőkanállal sem lehetne bezsúfolni úgy sem, ha minden szint minden terme nyitva van. A hely teljes befogadóképessége kb. 4000 fő (normál "tömeget" tekintve, ami nekem már kicsit zsúfolt).

A menekülési út persze nulla, mert ez nem bulihelynek készült, hanem áruháznak, jóval kisebb népsűrűséggel számolva.

Azt hiszem, kicsit rossz a becslési képességed ezzel a 100 m-rel. :-)
Talán a fele. Ami persze elegendő a helyhez.

@un.no.1.:
Hát sajnos de, a rendezvényszervezőnek illik ezekkel tisztában lennie.
Vagy legalább azzal, hogy léteznek ilyen előírások, és melyiknek hol nézhet utána.

(Én mérnökként végeztem, ráadásul elég emberéletkritikus területen, és ott annó a tanáraim-professzoraim azt tanították: olyan nincs, hogy egy mérnök minden szükséges adatot fejből tudjon, sőt, veszélyes is, ha azt hiszi, mindent fejből tud, mert lehet, hogy valamit helytelenül "tud". Viszont tudnia kell, mit hol talál meg MEGBÍZHATÓ forrásban. Az analógiát keresd meg magad.)

az újdonság garázsa 2011.01.17. 00:33:59

Ja igen, és itt az volt a trükközés, hogy a hely tulajdonosai beadták az engedélykérelmet, aminek hatására a jelenlegi rendeletek értelmében a hatóság KÖTELES ideiglenes működési engedélyt kiadni korlátozott befogadóképességgel és nyitvatartási idővel (a WB esetében ez 300 fő és este 10 óra volt - amire a WB tulajdonosai persze magasról szartak évek óta).
Ha viszont a kérelmező visszavonja, majd másnap újra beadja a kérelmet, minden határidő újraindul.
A WB évek óta ezt a csiki-csukit játszotta.
Persze a hatóság is bűnös, hogy nem tudott ennek keresztbe tenni, mondjuk úgy, hogy az egyik engedélybeadás után másnap kimegy ellenőrizni, és azt mondja, hogy alkalmatlan a hely, és ilyen meg ilyen átalakításokra van szükség, addig bezárás.

(Amit persze ha megtettek volna, akkor meg mindenki azon lett volna feháborodva, hogy mocskos szemét komenista hatóság, bezárja a patyolattiszta WB-t. Ahogy ez volt minden ilyen esetben idáig, a VII. kerületi kocsmanyitvatartás-korlátozások, a Kulti bezárása és minden egyéb hely esetében.)

Természetesen módosítani kéne a rendeletet úgy, hogy amíg nincs meg minden szükséges létesítmény és berendezés (füstjelző, tűzoltó, kellő kapacitású és nyitva tartási időben MINDIG teljes kapacitással működő szellőzőberendezés - a budapesti helyek 90%-a már ezen megbukna -, a teljes befogadóképességnek megfelelő ruhatár -szintén legalább 70% részére önmagásban ez is bukta -, valamint a hely teljes kapacitásának megfelelő méretű menekülőútvonal/vészkijárat - amely elé TILOS bármiféle akadályt elhelyezni) és minden szükséges engedély, addig a hely nem nyithat ki. Pont.

Hommes Frites 2011.01.17. 11:27:35

Én is kiemelném a hatóság felelősségét. (Anélkül, hogy kisebbíteném a szervezőkét.)
Egyszer Washington DC-ben voltam egy helyi kocsmában, ahol egy amatőr zenekar csinált egy koncertet, haveroknak. Ott mondta egy csávó, hogy milyen mázli, hogy a fire marshall (a helyi [nemcsak tűz]biztonsági hivatalos közeg) nem néz be, mert akkor azonnal félbeszakíttatná a bulit. Félbe, mert ha bármi baj van, őt veszik elő - pedig nem voltunk annyira sokan, csak a megengedettnél többen voltunk.
Itt mindenki előrángatja a szervezőket, de hogy lehet az, hogy egy ekkora volumenű bulira senki nem nézett rá?

ClearWater 2011.01.17. 19:36:03

Szerintem

(i) Az hogy mennyi jegyet adtak el nem lehet kérdés, meg kell nézni a nuygtatömböt, számlatömböt. Ha nem stimmel a 2881, máris lehet kezdeni egy tételes adóvizsgálattal.

(ii) A helyszín és a szervező felelőssége szeirntem egyetemleges egy ilyen esetben. Jogilag a rendezvényen részt vevővel a rendezvényszervező köt polgárjogi szerződést, és a rendezvényszervező alvállalkozója a helyszín. A polgárjog egyik alapeleme, hogyha valaki alvállalkozót vesz igénybe a teljesítéshez, akkor annak teljesítéséért sajátjaként felel.

(iii) Minden (minden) magát egy picit is komolyan vevő helyszín saját biztonsági szolgálatot üzemeltet. Nem is lehet másképp, honnan tudná egy "civil" szolgálat, hogy mi a dolga, azt se tudja hol van.

(iv) Az Arénában csak a küzdőtérről nagyjából 70 méter a menekölési útvonal szélessége, és a legeltorzultabb esetben is csupán a közönség fele, de inkább harmada tartózkodik ott.

(v) Érdekes, hogyha szatócsboltot akarok nyitni, ahol 1 cm átmérőt meg nem haladó gombokat szeretnék árulni, akkor rendelkeznem kell kereskedelmi végzettséggel, eladói vizsgával, elbírált (nem automatikus) működési engedéllyel, jegyzői határozattal. Ehhez képest rendezvényt mindenféle ismeret és szakvizsga, előképzettség nélkül szervezhetetk, és tehetek kockára többezer emberi életet. Mert tegyük hozzá ha már így alakult, isteni szerencse hogy nincs több áldozat. Lehetett volna, és nem a bedrogozott, az alkoholtól nem látó huszonéves senkiházin múlott, aki rendezvényszervezőnek vallja magát.

ClearWater 2011.01.17. 20:08:35

Ja és még egy bullshit.
Az üzemeltető West-Balkán Kft. legutóbbi éves mérlege szerint 29,4m árbevétel mellett 600k forint. ez átlagosan heti két bulival nézve nagyjából 300k forintos bérleti díjra jön ki úgy, hogy egy bulin tisztán 6000 (hatezer) forintot keresett az üzemeltető.
Ugye hihető.
süti beállítások módosítása