marikpe 2011.03.30. 10:35

MaReSz nap

Másodszor rendezték meg a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (MaReSz) nagyszabású összejövetelét kedden a DHSR Héliában.

Ganczer Gábor MaReSz elnök a rendezvényen elmondta, hogy ennek a napnak az a célja, hogy lehetőség legyen egymás jobb megismerésére, a kapcsolatok erősítésére, és az eltérő álláspontok összevetésére.

A fórumon kérdéseket és javaslatokat vitattak meg, szó volt többek között a West-Balkánban történt tragédia után hozott rendeletekről, amely a rendezvényszervezők nagy részét hátrányosan érinti. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója köszöntő beszédében megemlítette, hogy az idei marketingterv prezentálásakor a MICE-t akarták kiemelten szerepeltetni. Céljuk, hogy Magyarországra ismét több konferenciát hozzanak, „vannak kezdeti nehézségek”, de remélik, hogy a MaReSz és a Magyar Beutaztatók Szövetségének (MABEUSZ) a segítségére is számíthatnak. A vezérigazgató külön szólt arról, hogy nagyköveti programot hirdetnek meg a közeljövőben.

Molnár József, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ elnöke elmondta, hogy elnevezésükben a „szolgáltató” jelző üzenet, amely azt jelenti, hogy piaci résztvevőként lépnek fel. Szoros kapcsolatban vannak a Magyar Kongresszusi Irodával. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztályának vezetője szerint készül az új turizmus-stratégia, „mivel az elmúlt években a válság miatt olyan események történtek, amelyekre más választ kell adni”.

A jelenlevők közül megkérdezték, valóban napirenden van-e a kamarai törvény átalakítása. Erre Szatmáriné Jähl Angéla, a kamara idegenforgalmi és turisztikai osztályának elnöke válaszolt: valóban napirenden van az átalakítás, jelenleg a rendezvényszervezés együtt szerepel az utazási irodákkal, „ha a rendezvényszervezés külön akar lenni, erre alkalmas lesz a kamara”.

Szóba került az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, az egyik felszólaló megállapította, hogy a régi „kiskönyves” rendszer volt a jó, csak hatékonyabban kellett volna ellenőrizni.

Több kérdés szólt a kerületek idegenforgalmi adójáról, kiemelten a hatodik kerület került szóba. A válasz szerint egyeztetések folynak ebben a témában. Molnár József megjegyezte, „nem lehet, hogy a fővárosnak ne legyen az idegenforgalommal kapcsolatos idegenforgalmi adóbevétele”.

Forrás: turizmus online

A bejegyzés trackback címe:

https://event.blog.hu/api/trackback/id/tr542784435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása