Egerben tegnaptól tilos a playback, azaz a színpadi fellépők tátogása. Az Európában is egyedülálló kezdeményezés májusban indult Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskola igazgatójának kezdeményezésére. Kőbánya volt az első állomás, Eger a második. Felkészül Pécs, Dunaújváros és Budapest.

Mit szóltak a haknizók?

- Nem örültek.

Ennyi?

- Prüszköltek kicsit, de semmi komoly.

Nyilván a pénz miatt.

- Nyilván. Egy haknizónak legfeljebb a társával kell megosztania a gázsit. Aztán beül az autóba, jöhet a következő falunap. Ha élőben, zenekarral lépne fel, akkor meg ugyanaz a pénz hatfelé menne. Plusz az utazás meg az erősítés költségei. Hát erről szól az egész. Persze ettől még egy maszek diszkóban nyugodtan tátoghatnak, és ott lét is kapnak érte. Nem is keveset. Budapesten a fővárosi közgyűlés dönthetne a kérdésben.

Talál beterjesztőt?

- Kőbányán vagyok zeneiskola-igazgató, Budapest ezért is fontos számomra. Nem lesz könnyű menet, de idővel ezt is megoldjuk. Számos tehetsége van a szakmának, akiről nem hallott a közönség, mert nem jutnak színpadhoz. Ezen akartam változtatni. Május óta műfajokon átívelő mozgalommá szélesedett a kezdeményezés, említhetem Lovasi András (Pécs) nevét vagy a Quimbyét (Dunaújváros). Az egri javaslat beterjesztője egyébként a Csík Zenekar hegedűse, Szabó Attila volt. Neki külön köszönet jár a fáradozásáért.

(forrás: Bors Online)

marikpe 2011.11.22. 10:00

Karácsonyi kvíz

A gyakorló rendezvényszervező tudja, hogy milyen gyakran merül fel a kérés: "csináljatok valami műsort, de sajnos pénzünk nem nagyon van rá." Íme egy kvíz a karácsonyi rendezvényekre, amivel el lehet szórakoztatni a vendégeket 20-25 percen át, ráadásul egy fillérbe sem kerül.  Használjátok egészséggel!  (a helyes válaszokat vastag betűvel emeltem ki)


Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó szokások nélkül. Mindezekből mára hagyományőrző szándékkal felelevenített kedves emlékek maradtak. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb, szent ünnep, amely nem lehet teljes a templomi szertartások és szokások nélkül. Minden országnak megvannak a sajátos karácsonyi szokásai, de északról délre haladva eltérő az ünneplés intenzitása.

1. Dániában karácsony napján az együtt kivágott fenyőfát saját készítésű díszekkel, dán zászlócskákból álló füzérrel, piros-fehér szívecskékkel díszítik és körbetáncolják. A hat órai karácsonyi vacsora fő attrakciója a desszertként felszolgált fahéjas tejberizs, melyben elrejtenek valamit, a szerencsés megtaláló pedig egy szerencsemalacot kap. Mit kell keresni a tejberízsben?

A. Egy mandulaszemet
B. Egy gumicukrot
C. Egy kiskanalat

2. Karácsonykor a svédek kívül-belül feldíszítik a házakat, a jellemző skandináv motívumokkal, piros és fehér virágokkal, fenyőágakkal, gyertyákkal és szalmadíszekkel. A pazar karácsony esti vacsora előtt szaunába mennek a skandinávok., majd bekészítik a szalmából készült kecskebakot a fa alá. "Jul"-on - szentestén - Svédországban és több északi országban Tomtétól illetve Nissentől félnek az emberek. Kik ők és hogyan enyhítik félelmüket a Svédek? 

A. A vikingeket egykor rabul ejtő kalózok szelleme. Hogy elriasszák őket, a szauna kövére gyógynövénypálinkát öntenek.
B. Koboldok, akik a házban élnek, és csak karácsonykor jönnek elő rejtekükből, hogy bosszantsák a háziakat. A családok a koboldok éhségének csillapítására egy tál rizskását helyez a padlásra.
C. A hatvanas években drasztikus módszereikről elhíresült adóellenőrök. Elriasztásukra a svédek házuk ajtófélfájára szegezik előző évi adóbevallásuk másolatát.

3. Finnországban, az Északi-sarkkör közelében, a Fül-hegyen, azaz a Korvatunturi-n éldegél a lappföldi Télapó, „Joulu Pukki”. Saját irodával, sőt saját postabélyegzővel is rendelkezik. Mivel télen igen rövidek a nappalok, ezért a gyerekek már karácsony délelőttjén útnak indulnak, hogy karácsonyfát keressenek az erdőben. A fenyőt kivágják, hazaviszik, majd feldíszítik. Mit csinálnak ezután?

A. A feldíszített fenyőfát körbetáncolják, vacsorára lazacot, sajtlevest és sült rénszarvashúst esznek, majd az ajándékozást követően még aznap este lebontják a karácsonyfát.
B. Este az egész család együtt megy a temetőbe, hogy elhunyt hozzátartozóik sírjára gyertyákat helyezzenek el.
C. Az utcákon, parkokban nagy tábortüzeket gyújtanak, ahol -miután a családi ünneplés lezajlott- a szomszédok, ismerősök a tűz melegénél közösen énekelnek, táncolnak.

4. A norvégok nem feledik az angolok segítőkézségét a II. világháborúban, és immáron hagyományként minden karácsonykor ajándékot küldenek London városának. A családok már december elején ünnepi lázban égnek, készülődnek, s szalmából kecskebakot vagy gabonakeresztet állítanak a ház elé, ezzel is jelezve az ünnepet. December 24-én a norvégok is kilátogatnak a temetőkbe, valamint náluk is hagyomány a karácsonyfa körbetáncolása. Mit küldenek Londonba?

A. Hálájuk jeleként minden évben egy tonna búzát küldenek.
B. Gyümölcsös mézes süteményeket és erdei bogyókból készült likőröket.
C. Egy hatalmas fenyőfát.

5. Egy izlandi legenda szerint 13 kis manó minduntalanul megtréfálta és bosszantotta az embereket, különösen a gyerekeket. Ám amióta megjelent a Télapó, a manócskák megszelídültek, és azóta ajándékokat készítenek a gyerekeknek. Ezért a gyerekek már december elején kiteszik a cipőket az ablakokba. A jó gyerekek ilyenkor ajándékot kapnak. Mit kapnak a rossz gyerekek? 

A. Krumplit
B. Vattacukrot
C. Krumlicukrot

6. Oroszországban a gyerekeknek sokat kell várni, hogy felállíthassák és feldíszíthessék a karácsony jelképét a jolkát, az orosz fenyőfát. Mikor tehetik ezt meg?

A. December 25-én
B. December 31-én
C. Január 6-án

7. Az ukrán gyerekeknek az ajándékot egy éltes öregúr viszi egy szánon, melyet három rénszarvas húz. Vele van Hópehely leány is, aki ezüstkék, szőrmedíszítéses ruhát, fején pedig korona formájú hópelyhet visel. Kedvencük a "kutyjá" nevű rituális karácsonyi ukrán étel, ami főtt gabonakása mézzel, mákkal, dióval és mazsolával keverve és hidegen tálalva. Hogy hívják az ukrán mikulást?

A. Hóapónak
B. Jégapónak (gyedmaróz)
C. Szépapónak

8. A karácsonyi készülődés a szebbnél szebb üdvözlőkártyák szétküldésével kezdődik. A kapott kártyákat szalagra ragasztva felakasztják a falra, és egészen január 6-ig le sem veszik azokat. December 24-én este a gyerekek az utcára vonulnak, karácsonyi dalokat énekelnek, amiért jutalmul cukorkát kapnak. Este a Mikulásnak süteményeket és egy pohár portóit raknak a karácsonyfa alá, majd zoknit akasztanak a kandallóra vagy az ágyuk végére, hogy amikor a Télapó eljön, megtömje azt minden jóval,- természetesen csak amennyiben jól viselkedtek! Szintén hagyomány, hogy a Télapónak levelet is küldenek a gyerekek, mégpedig úgy, hogy az üzenetet a kandalló tüzébe dobják, hogy aztán a kéményen felszálló füsttel egyenesen eljusson a piros ruhás ajándékhozóhoz! Melyik ország hagyományait jellemzi a leírás?

A. Amerikai Egyesült Államok
B. Kanada
C. Anglia

9. Írországban a karácsonyi ünnep két hétig tart. December 13-án kezdődik, első része a „Little Christmas” vagy kis karácsony, amely egészen karácsony napjának reggeléig tart. Karácsony napján az írek gyertyát állítanak az ablakpárkányra, és katolikus szokások szerint misére mennek. Érdekes szokás, hogy indulás előtt egy pohár whiskyt készítenek ki a Télapónak, és egy csokor sárgarépát a rénszarvasoknak. Hová mennek ezután az emberek karácsony másnapján, december 26-án?

A. Lóversenyre
B. A tengerpartra, szerencsét hozó kagylót gyüjteni
C. Haragosaikhoz kibékülni

10. A szenteste Franciaországban is családi ünnep, de a katolikusok számára az éjféli mise nem csak vallási, hanem társadalmi esemény is, a család minden tagja részt vesz rajta. Közben pedig az üres házakat felkeresi a karácsonyapó, (Pére Noël, Pére Callende), és a kikészített cipőkben mindenkinek elrejt valami ajándékot. Hány napos ünnep a karácsony Franciaországban?

A. December 24-e munkanap, így csak december 25-én és 26-án van ünnep.
B. Egy napos. December 24-e és 26-a is munkanap, ünneplésre csak 25-én kerül sor
C. Három napos, december 24-től 26-ig tart. 

11. A csehek szerint december 24-ének misztikus jelentősége van: úgy tartják, hogy szenteste csodák történnek, ezért az éjszaka megsúghatja a jövőt. Karácsonykor a Mikulás hozza az ajándékokat, az ő érkezését pedig a gyermek Jézus jelzi kis csengettyűjével. Hagyományos karácsonyi ételükhöz szükség van egy kis csomag élesztőre, 6 dl vízre, 12 dkg fehér cukorra, 15 dkg vajra, 1 felvert tojásra, fél liter tejre, másfél kiló lisztre és sóra. Ízesítéshez gyömbért, szerecsendiót, narancshéjat, mazsolát, cukrozott gyümölcshéjat és mandulát használnak. Mi ez az étel?

A. A hoska, amely egy pirítósként vagy lekvárral fogyasztott kalácsféleség.
B. A klucsenka, amely nem más, mint a hagyományos, általunk is ismert mézeskalács.
C. A ljubljanka nevű, karácsonyi ízvilágú töltött leveles tészta. 

12. Svájc legnagyobb városában karácsonykor „mesevillamos” fokozza az ünnepi hangulatot, amely körbeviszi a gyerekeket a városon. A villamoson utazó kicsik ilyenkor karácsonyi dalokat énekelnek, a felnőttek pedig édességeket osztogatnak. Melyik ez a város?

A. Genf
B. Zürich
C. Lausanne 

13. Lengyelország egy gazdag népi hagyományokkal rendelkező katolikus ország. Az ünnepi asztalra a teríték közé szalmát tesznek, a vacsora imával kezdődik, majd közösen elfogyasztanak egy szelet különleges ostyát, melyen Szűz Mária, József és a kis Jézus alakja látható. Mindenki tesz egy fogadalmat, a haragosok pedig kibékülnek egymással. Milyen furcsa szokás színesíti a vacsorát?

A. Az asztalnál egy helyet egy terítékkel szabadon hagynak, egy esetleges váratlan vendég részére
B. Az előételt és a levest ülve, a főételt és a desszertet azonban már állva fogyasztják el.
C. Az ostyán kívül semmi mást nem fogyasztanak a díszesen terített asztalnál. 

14. A lett gyerekek nagyon szerencsések, ugyanis a helyi szokás szerint a Mikulás a szentestétől kezdve, majdnem két héten át, tizenkét napon kerestül minden áldott este hoz nekik valamilyen ajándékot. Milyen hagyományos ünnepi menü kerül karácsonykor a lettek asztalára?

A. sült alma, gesztenye és dió
B. jellemzően nyers ételek, nyers burgonya, friss tengeri halak és zöldségfélék
C. barna borsó, rétes, káposzta és kolbász

15. Spanyolországban a december elején elkezdődő karácsonyi ünnepek fénypontja január 6-a, háromkirályok napja. A Spanyolok is állítanak karácsonyfát, és vesznek ajándékot a gyerekeknek karácsonykor, de az igazi nagy ünneplésre a háromkirályok napján kerül sor. Az utcákat ilyenkor feldíszítik, tolongva követik a három király díszes hintóját. Hogyan kezdik a karácsonyi ünneplést a Spanyolok?

A. 3 napos léböjtkúrát tartanak
B. A szűz lányok közösen állítják fel a fenyőfát
C. Lottószelvényt vesznek 

A karácsony hivatalosan a karácsonyi lottósorsolással kezdődik, és a kihúzott számokat a televízióban élő adásban, énekelve ismertetik a nézőkkel.

16. A karácsony esti vacsora az olaszoknál hagyományosan hal, amelyből többféle is kerül az asztalra. A vacsorát mindig a híres "panettone", a karácsonyi kalács zárja. Az ajándékokat az olasz gyerekek nem a cipőjükbe, hanem zokniba, harisnyába vagy ezt utánzó színes zacskóba kapják. A Mikulás olasz kollégája a rossz gyerekeknek nem virgácsot, hanem széndarabkákat hoz. Rómában az ajándékokat egy jóságos boszorkány a kötényéből osztogatja. A gyerekek előző este tejeskávét és süteményt készítenek a szobába, hogy az öregasszony jól lakhasson, ha arra jár, ám ezt általában a szülők szokták suttyomban elfogyasztani. Hogy hívják az olaszok a boszorkányt?

A. Befana
B. Hafanana
C. Bafana Bafana

17. A keresztény hagyományokkal rendelkező ausztrál lakosság, e távoli földrészen is megünnepli a karácsonyt, még ha az a nyár kellős közepére is esik. Ők is állítanak fenyőfát, és ugyanúgy megajándékozzák egymást, mint mi. Az egyetlen komoly különbség az ünnepi étkezéssel kapcsolatos. Mi ez?

A. Aki csak teheti, karácsonykor pihen, ezért nem főznek és a legtöbben étteremben vacsoráznak.
B. Ünnepi vacsora helyett kerti sütögetéssel, barbecue partival töltik az estét
C. A nagy, közös ünnepi étkezés nem este, hanem karácsony másnapján, december 26-án reggel történik, egy bőséges villásreggelivel

18. Az Amerikai Egyesült Államokban a karácsony igazi népünnepély. A karácsonyi szokások, szimbólumok, -ahogyan mi ismerjük- Amerikában formálódtak ilyenné. Amerikában igen jellemző például a zoknik kiakasztása a kandalló fölé, melybe Santa Claus, az amerikai Télapó teszi az ajándékokat. A télapó vagy mikulás kinézete azonban régebben más volt, a hagyományos püspöki süveg és az egyházi jellemzők mára eltüntek a ruházatból. Minek köszönhető ez?

A. Az amerikai színész-szakszervezet tagjai részére 1958-ban ajánlást bocsátott ki. Az egységesen elfogadott, sztenderdizált mikulás öltözet így lett piros kabát és sapka fehér prém-szegéllyel, széles fekete övvel és lekerekített orrú fekete csizmával.
B. A Coca-Cola reklámok hatására változott meg a mikulások öltözete világszerte
C. Eredetileg is az általunk ismert öltözet volt az elterjedt

19. A libanoni családok karácsony előtt egy hónappal, különböző gabonafajták magvait ültetik cserepekbe, majd izgatottan várják, hogy a növények kibújjanak. Mire használják a zöldellő növényeket?

A. December 24-én két kört alkotnak velük a karácsonyfa és az úgynevezett karácsonyi barlang körül, mely Jézus születését szimbolizálja.
B. A növényekből és fűszeres olivaolajból egy ízletes salátaféleséget készítenek, amelyet “tiffahr”-nak hívnak.
C. Mivel Libanonban nincs fenyőfa, ezért a gabonákból összeállított kompozíciót használják karácsonyfaként.

20. Bár a meleg éghajlatú Mexikó lakói a 25-30 fokos melegben nem igazán ismerik a telet, igen erősen kötődnek a katolikus valláshoz. A karácsony számukra nagyon fontos ünnep még akkor is, ha csak műfenyőfák és porcelán hóemberek állnak rendelkezésre. Itt általában 9-10 család együtt ünnepli a karácsonyt, közösen játsszák el Mária és József útját Betlehembe. Éjfél körül előkerül a furcsa nevű piñata. Mi is ez valójában?

A. 64 mezőből álló, a játékosoktól különböző szintű aktivitást igénylő közkedvelt erotikus társasjáték.
B. Egy, csak erre az alkalomra kevert, erjesztett kókuszlevet is tartalmazó, bódító hatású, édeskés ám rendkívül magas alkoholtartalmú koktél.
C. Felfüggesztett zsák, amely cukorkát és apróbb játékokat rejt. A gyerekek bekötött szemmel egy bottal verik szét, és így jutnak az ajándékhoz.

(összeállította: event.blog.hu)

Megnyitotta kapuit Budapest legújabb, egyedülállóan kedvező adottságokkal rendelkező rendezvényközpontja, az ÖbölHáz a Kopaszi gáton. A 4 felé szekcionálható 420 nm-es dunai panorámás teremben minden igényt kielégítő és valóban multifunkcionálisan bővíthető technikai alapkiépítés, motoros vásznak és a sötétítést biztosító elektromos zsaluzia rendszer szolgálja a rendezvényszervezők igényeit. A teremben ültetett díszétkezés esetén 260, büféétkezés esetén 240, széksorosan pedig 420 fő elhelyezésére nyílik lehetőség. Kedvező időjárás esetén a közel félezer négyzetméteres terasszal együtt akár 800 fő befogadására is alkalmas a létesítmény. A jól átgondolt, profi kivitelezés nem véletlen: az üzemeltető-tulajdonos az egyik legtöbb tapasztalattal rendelkező rendezvénypiaci szereplő, a Budapest Party Service.

Válság ide vagy oda, de szerintem van olyan helyzet, amikor inkább nem adunk ajánlatot egy megkeresésre. Az alábbi "brief"-et módosítás nélkül olvashatjátok. 

"Mikulás Bál alkalmából ......... Önkormányzata a dolgozóinak táncos mulatságot és csapatépítő játékot szervez. Arra gondoltam, hogy vacsora után, amit kényelmesen a szépen megterített asztaloknál fogyasztanak el a vendégek, egy meghökkentő esemény zavarná meg, ünnepi kélyes nyugalmukat.  Mondjuk, túszul ejtenék a polgármestert vagy egy másik közkedvelt személyt. A határozott játékvezető, aki inkognitóban van, feladatot ad a vendékegnek a túsz kiszabadítása érdekében. Esetleg a rablóval is lehetne tartani walkie-talkie-in a kapcsolatot stb..."

Tegye fel a kezét, aki rezzenéstelen arccal, komolyan tud foglalkozni egy ilyen ajánlatkéréssel!

Az Ohio University 110 zenészből álló fúvószenekara megmutatta, hogyan lehet ötvözni a hagyományokat a kúlsággal. Az LMFAO videoklipjét egyébként eddig közel 230 millió alkalommal játszották le a youtube-on, így a választás ügyes, a siker borítékolható. :)

Ha már a nap felénél lankad a figyelem és mindenki csak az ebédet várja, akkor -feltételezve hogy a téma- és előadóválasztás, előkészítés és a lebonyolítás is tökéletes- minden bizonnyal csak a zene hiányzik a konferenciánk programjából. Néha egy-egy dinamikus bevonulás, zenés díjátadás, vagy éppenséggel kórus-flashmob, közös dobolás nemcsak hogy felrázza a hallgatóságot, de egy életre emlékezetessé is teszi a rendezvényt.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ideiglenes intézkedésként azonnali hatállyal elrendelte a Magyarországon forgalmazott, nyílt lángot használó, emberi irányítás nélküli, hőlégballonként működő repülő kívánságlámpások forgalomból való kivonását és visszahívását.

A főigazgatóság megállapította, hogy az eredetileg Ázsiából származó, buddhista szertartásokon használt repülő lampionok használata sérti az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban foglaltakat. Ez utóbbi szerint ugyenanis a szabadban tüzet gyújtani csak úgy szabad, ha az a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt nem jelent. Ráadásul Magyarország területén jelenleg is tűzgyújtási tilalom van érvényben.

A lámpák viszont kialakításuk miatt felemelkedés után teljes mértékben ellenőrizhetetlenné válnak, a ballon pedig a repülés során bármikor épületek tetejére, száraz növényzetbe vagy egyéb gyúlékony anyagba ütközhet és meggyújthatja azokat. A BM tehát hivatalból köteles megtiltani a repülő lámpák forgalmazását, áll a hétfői közleményben.

Forrás: index.hu

Az ötlet egyszerű. Több ezer ember letölti ugyanazt az MP3 fájlt a hordozható zenelejátszójára, majd a megadott időben és helyen megjelenik mindenki, és a többiekkel egyszerre indítja el a lejátszást. Az instrukciókat és a szükséges zenét mindenki a fülére kapja, a dolog innentől kiválóan működik, remek és emlékezetes szórakozást nyújtva minden résztvevő számára. (keress további videókat a youtube-on, érdemes)

A jelenleg aktív hazai rendezvényszervező cégek száma valahol ötszáz környékén lehet. Ők azok, akik főtevékenységükként az üzleti célú, azaz cégek, vállalatok részére, felkérésére megrendezett rendezvények szervezését jelölik meg. A piac évek óta telített, sorra mennek csődbe és alakulnak új vállalkozások, ahelyett, hogy a rendezvényszakmán belül egy egyedi, itthon még soha nem látott, és emiatt szinte biztosan sikerre vihető vállalkozást indítanának a bátor vállalkozók. A közeljövőben egy sorozatot szeretnék bemutatni azokból az ötletekből, amelyek "kint", azaz tőlünk nyugatabbra már sikertörténetté váltak, de itthon hiányoznak a szakma palettájáról.

1. Jósnő, karikaturista, kaszinó, szivarsarok. Nincs élő (üzlet)ember és multi-alkalmazott ebben az országban, aki legalább három, de leginkább harminc különböző céges rendezvényen ne futott volna bele ezekbe az unalomig ismételt, valamiért mégis sikeres szolgáltatásokba. Mi lenne, ha szó szerint egy kis csavart vinnénk a történetbe? Vajon mit szólnának a vendégek, ha a szivarokat helyben tekerné egy szakember? Egy kis jelmez, némi autentikusnak tetsző bútor és kellék, halk kubai zene, dohányillat, és máris kész a soha nem látott dohányműhely. A megrendelő választhat, hogy milyen dohányból (argentin, kubai, dominikai), és milyen méretű (torpedo, corona, churchill, sublime, robusto, panatela, toro) szivart szeretne magának, és a szorgos kezek már készítik is a vendég kívánságának megfelelő füstölnivalót. A szivagyűrű és esetleg a csomagolás természetesen lehet egyénre, illetve cégre szabott. Ötlet: Cgarman26

2. Ha már Kubánál tartunk, nézzünk egy másik évszázados kubai tradiciót, amely ott a mai napig a szegények egyik fontos megélhetési forrását jelenti, ez pedig a cipőtisztítás. Chicagoban összeállt három csinos fiatal hölgy, kubai mintára legyártattak néhány cipőfényesítő széket, és főállásban rendezvényeken, konferenciákon cipőtisztításból élnek. Honlapjuk tanúsága szerint többféle jelmezzel is rendelkeznek, hogy minden esetben az alkalomhoz illő megjelenést tudják biztosítani. Ötlet: Shinettes Apró figyelmességekkel, a vendégek ruhájának, toalettjének "báli szervíz"-ével egészíthető ki a szolgáltatás, így például varrókészlet és varrni tudó kolléga, szösz-szedő, finomkozmetikumok, hajlakk, stb. a mosdóba, nem a helyszín által biztosított, hanem prémium kellékek, kiegészítők és kellékanyagok, kézmosók, papírok alkalmazása a mosdókban, stb.

3. Kényelmi szolgáltatások? Folytassuk! Az első hazai pótsofőr szolgálat megjelenésekor sokan a homlokukra csaptak - hogy ez nem nekem jutott eszembe! Nézzünk körül, hányan próbálják azóta is másolni ezt az egyébként sikeres modellt. Rengetegen... Na de ki hallott már itthon parkoltatással foglalkozó cégről? Engedjük el a fantáziánkat... Induljunk el a legegyszerűbb dologtól: parkoltatás rendezvényeken, elegáns éttermeknél, ez a jól ismert valet parking. A vendég odagurul a bejárathoz, kiszáll, elegánsan besétál, és az autó parkolását, parkolóhely keresését már a szakavatott kezek végzik, megnyerő külsőt kölcsönző formaruhában. Lássuk be, valóban nem túl elegáns egy hotel benzingőzös alagsori mélygarázsán keresztül, vagy több utcányiról az esőben gyalogolva megérkezni egy rangos társasági eseményre vagy vendéglátóhelyre. Igaz, hogy itthon még nagyon sokan attól félnek, hogy ellopják vagy összetörik az autójukat, de lássuk be, hogy először a pótsofőrök felé is nagy volt a bizalmatlanság. A gyakorlott csapat dolga eleinte nehéz, de a piaci bevezetést követően minden bizonnyal keresett szolgáltatássá válhat. A szolgáltatást kiegészíthetjük vendégfogadással, amikor cilinderes, fehér kesztyűs doorman köszönti a vendéget és nyit neki ajtót a bejáratnál. Nem bízhatjuk akárkire a feladatot, egy hostess vagy host korántsem biztos, hogy alkalmas erre a feladatra, sokkal inkább egy éltes, elegáns, ősz hajú öregúr, vagy egy fess, harmincas fiatalember. Szintén problémás terület a parkolási rend kialakítása nagyobb rendezvények esetén. Ennek koordinálásával hostesseket, hostokat, főiskolásokat, biztonsági őröket szokás megbízni, azonban ez sokszor végződik rendkívül rossz eredménnyel. Túl sok vagy túl kevés hely a parkoló autók között, eltorlaszolt kijáratok, menekülési- és tűzoltó útvonalak, beszorult autók, ideges vendégek. Érdemes olyan cégre bízni a feladatot, aki ugyanazért a pénzért napi rutinként, akár centiméterrel a kezében, tervezetten, profin végzi el ezeket a feladatokat (tőlünk nyugatra ők a parking marshall-ok). Ötlet: Parking Productions

4. Akár az előző cég kiegészítése vagy továbbfejlesztése is lehet a következő ötlet, igaz ehhez hasonló cég már létezik - de valójában csak az autóimportőrök ismerik ezeket. Néha problémát okoz -mondjuk egy autóbemutatónál-, hogy a vendégek érkezését követően húsz perc alatt fel kell állni a mélygarázsból 30-40 tesztvezetésre szánt autóval, bemelegített motorral, pontosan beállított ülésekkel, majd azokat ide-oda kell hozni-vinni, kitakarítani, lemosatni, megtankolni, körbevezetni a Hungaroringen, majd még munkaidőben (azaz fél óra alatt) az összes autót visszajuttatni saját lábán a cég központjába, stb. Az előző stáb ilyen feladatok ellátására is alkalmas, de ha még tovább megyünk, akkor egy autós rendezvényekre szakosodott szakcéget is létrehozhatunk, akinek megfelelő felkészültsége és eszközállománya (pld. ilyen és ilyen cuccok) van a feladatok ellátásához. Erről (is) szól a következő ötlet.

5. Tegye fel a kezét, akinek nem okozott még soha fejtörést az rendezvényszervezéskor, hogy nagyobb méretű vagy értékű tárgyakat hogyan juttasson A-ból B pontba. Hogy kerül fel az autó a színpadra ha csak a tetőn át tudjuk beemelni, vagy mondjuk hogyan tegyük konkrétan a tetőre. Befér-e a szálloda forgóajtaján a hatszínnyomó, nyolc tonnás nyomdagép, ki juttatja fel a jacuzzit az erdei tisztásra a csapatépítéshez és honnan lesz bele víz és áram, vajon letehet-e egy helikopter a Duna közepén úszó rendezvényhajóra egy zongorát, zongoristával együtt, urambocsá' bemikrofonozva, felléphet-e egy komplett szimfónikus zenekar egy építési állványzaton, vagy vihetünk-e repülőgépet a Hősök terére? Ezek mind érdekes kérdések, amelyeket ritkán tesznek fel a rendezvényszervezők, hiszen nincs kevés az olyan alvállalkozó, aki ezekre választ adjon és meg is oldja ezeket a feladatokat. Ha lenne ilyen kreatív megoldásszállító cég, vélhetően jobban feszegetné a szakma a jelenleg ismert rendezvényhatárokat. Mint vmoni kommentjéből kiderült, sok ilyen van. Elnézést, örömmel venném hozzájuk a linkeket - biztosan hasznukat venném a közeljövőben. 

Van még legalább 60-70 vállalkozási ötlet a tarsolyban, hamarosan folytatjuk. :)

Az elmúlt időszak sorozatos színpadomlásai, élő koncerteken, fesztiválokon történt balesetei is közrejátszottak abban, hogy az ideiglenes kültéri színpadokkal kapcsolatos több nemzetközi műszaki és biztonsági szabványt megváltoztassanak. Az előzetes tervek már publikusak, és október közepéig bárki megteheti azokkal kapcsolatban az észrevételeit a Plasa weboldalán. Új, szigorúbb előírások lesznek érvényesek a fedések szerkezetére, a lánckúszó motorokra, esésgátló rendszerekre, kötéllétrákra, erősáramú rendszerekre, és egyebek mellett a padlók, színpadok ütésállóságára vonatkozóan is. 

Tegnap Belgiumban ismét tarolt a vihar egy zenei fesztiválon, ahol számos installáció dőlt az emberek közé, több ember halálát okozva.

Alig néhány hete történt Ottawában, hogy a viharos erejű szélben összedőlt egy szabadtéri színpad, majd néhány nappal ezelőtt az Indiana State Fair hatalmas fedése dőlt a tömegbe. A kettő közötti különbség nagyjából annyi, hogy a szerkezet Kanadában a backstage irányába, míg az Egyesült Államokban sajnálatos módon a közönség felé dőlt, így itt sajnos halálos áldozatok is voltak.

A sorozatnak ezzel sajnos nincs vége. A vihar ezúttal a 150 000 résztvevővel zajló egyik legnagyobb európai zenei fesztivál, a belga Pukkelpop helyszínét tarolta le rögtön a rendezvény első napján, összedöntve számos installációt és rendezvénysátrat, illetve egy ledfal is a vendégek közé dőlt. A halálos áldozatok száma itt 6 fő, a fesztivált a szervezők az éjszakai egyeztetések után ma reggelre végül bezárták. A fellépők között a Ting Tings, Eminem, a Foo Fighters, Skunk Anansie, Thirty Seconds to Mars, a Kasabian és az Offspring is szerepelt (volna). 

marikpe 2011.08.18. 17:20

400 km kábel

Az Index után az [origo] is alaposan kivesézte a Sziget nagyszínpadát rendezvénytechnikai szemszögből. 


szólj hozzá: 400 km kábel

Nyáresti koktélozásra hívta a Confhotel Csoport múlt héten hétfőn partnereit, hogy egy kellemes ital és néhány finom falat mellett mutassa be a nyár elején megnyílt Larus Étterem és Rendezvényközpontot.

A Buday Péter nevével fémjelzett étterem ínycsiklandó finger foodokkal, grill pulttal, idény desszertekkel várta a vendégeket; emellett alkoholos és alkoholmentes koktélokkal is hűsíthették magukat a meghívottak. Az eseménynek helyet adó teraszon smink- és fotósarok is helyet kapott, a jó hangulatról pedig - a gasztronómiai élvezetek mellett - DJ gondoskodott.

Az estet csak néhány "vendég" zavarta meg, akik botrányos viselkedésükkel hívták fel magukra a figyelmet - hamar kiderült azonban, hogy egy flash mob produkció szereplői néhány beépített pincérrel, szakáccsal, parkban futó lánnyal együtt. A táncprodukció után ismét a koktéloké és a DJ-é volt a főszerep, a táncteret az "igazi" vendégek vették birtokukba. Több mint százan vettek részt a Confhotel partyján, a "kemény mag" hajnalig ropta a táncot. Az eseményen készült fényképek a Confhotel Facebook oldalán láthatóak.

Ezúttal egy kanadai blues fesztiválon, Ottawában okozott gondot a szélsőséges időjárás. A viharos erejű, 90 km/h sebességű szél ellenére a színpad hátsó takarását nem bontották le, illetve nem engedték biztonságos magasságba a tetőszerkezetet (erő szorozva karjával, ugye), így szinte nem is lehet csodálkozni a történteken. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az eset nem vezetett tragédiához, néhány fő súlyos, de nem maradandó sérülésekkel, törésekkel került kórházba.

Nem kérdés, hogy az iPad a közelmúlt egyik leginnovatívabb és legsikeresebb fejlesztése, amely önmagában, alapvetően is sok mindenre képes. Mivel egyre többször lehet a kis digitális táblát szorongató hostessekkel találkozni, ez alkalommal a rendezvényeken történő bevethetőségét vizsgáljuk meg. Az iPad gyors, könnyű, trendi, akkumulátora akár 10 órán keresztül is képes töltés nélkül működtetni, és nagyon jó minőségű kamerával rendelkezik. Az eszköz alapfunkciói ugyan eddig is elérhetők voltak a notebookokban vagy akár egy okostelefonban is, de a rendezvényen történő -akár fényképes- helyszíni regisztrációt, kérdőívezést, like- és hírlevélregisztráció gyűjtést, Poken aktiválást, face to face prezentációt, videók és alkalmazások bemutatóját sokkal személyesebbé lehet tenni, ha egy kézben tartott táblagéppel szólítjuk le a vendéget.

A gyárilag telepített alkalmazások mellett letölthető, vagy egyedileg fejlesztett "app-okkal" hozhatunk ki még többet az eszközből, és még környezetvédelemből is jól vizsgázik: nincs szükség több száz oldalnyi regisztrációs lapra vagy utólagosan feldolgozandó kérdőívre. Ami pedig a jó hír, hogy még csak nem is szükséges nagy mennyiségben beruházni, hiszen már itthon is van olyan rendezvénytechnikai szolgáltató cég az A.Vision személyben, akiktől lehetőségünk van bérelni is néhány iPad-et rendezvényeinkre.

És ha már itt tartunk, mit szólnátok egy olyan alkalmazáshoz, ami a rendezvényszervezők szakmai munkáját könnyíti meg? Egy olyan programhoz, amelyik kiszámolja egy terem befogadóképességét a méretei alapján, javaslatot tesz a színpad méretére, kiszámolja a vetítési távolságot, a tánctér javasolt méretét, a vendéglátással kapcsolatban megmondja, hány adag ételre lesz szükség és várhatóan mennyi ital fog fogyni, illetve a különböző fogadás típusoknak és vendéglétszámnak megfelelően hány fős személyzetre lesz szükség. 

Végül pedig egy érdekesség a rendezvénytechnika iránt rajongóknak. Fényvezérlő alkalmazás iPad-re.

Igaz, hogy az alábbi videó nem közvetlenül rendezvényszervezésről szól, sőt, egy amerikai televíziós produkció szerénynek nem nevezhető költségvetésére volt hozzá szükség, de az esemény összetettsége, átgondoltsága profi szervezőkre vall. A kedvencem az a megoldás, ahogyan felszerelik a főhősre a mikroportot. :)

Ma már akár a zakónk zsebében is elfér mindaz, amit egy konferenciára érdemes magunkkal vinni jegyzeteléshez, kapcsolatépítéshez, prezentációhoz, hang- és videófelvételhez. Természetesen elmaradhatatlan kellék mindezen kívül az okostelefonunk is, hiszen egyre érdekesebb beszélgetések zajlanak már itthon is a konferenciák alatt twitter-en.

1 SPRACHT Aura Z Cam HD™ konferenciakamera. Rögzítsd az eseményeket HD minőségben ezzel a tenyérbemászó kis kütyüvel. www.spracht.com

2 LIVESCRIBE 4GB Echo smartpen Hangrögzítő toll, amely a hangfelvételt összekapcsolja a jegyzeteiddel 59 900 Ft. www.livescribe.hu

3 MICROVISION SHOWWX+™ laser pico projector Zsebméretű 10 ANSI lumenes projektor 86 000 Ft. www.microvision.com

4 POKEN SPARK Érintsd össze a Pokened egy másikkal, és cserélj névjegyadatot digitálisan, szabadulj meg a prospektuscipelés terhétől és gyűjts PDF fájlokat a Pokeneddel 3 750 Ft. www.nokken.hu

5 OLYMPUS LS-7 Linear PCM diktafon Készíts hangfelvételt 3 mikrofonnal, CD minőségnél is jobb jellemzőkkel 40 000 Ft. www.olympus.hu

Másfél óra -ameddig ez a koncertfelvétel tart- hosszú idő, de úgy gondolom, hogy az Ocho Macho-t minden rendezvényszervezőnek ismernie kell. Egyszer eljön az a nap, amikor szükség lesz rájuk.

 

A hazai fesztiválok látványban sajnos messze elmaradnak egyes külföldi társaiktól, pedig az ötletes és látványos megoldások nem biztos hogy jelentős költséget jelentenek. Egy példa Londonból, Etienne de Crecy DJ szettje layher kockákon, építési hálóval és videomappinggel. 

marikpe 2011.05.17. 16:20

Angry Birds Live

Az Angry Birds című játék sikere véget nem érőnek látszik, a mobiltelefonok és iPad-ek képernyői mellett az élet számos területén találkozhatunk már vele. A Deutsche Telekom egyik új szolgáltatásának bevezetésén dolgozik, ezért felépítették az eddig látott legnagyobb Angry Birds pályát. Igaz, hogy csak részben működik, (a kilövést pld. csak egy ledfal imitálja), de az élmény ettől még élmény marad.

Kuponok, bónok, étel- ital- és kóstolójegyek már régóta léteznek a rendezvényeken, azonban 2011 áttörést hozott az elektronikus készpénzmentes fizetési megoldások terén is. Tavaly a Metapay tesztelte a Soundon és a Szigeten, idén már a Paypass élesben használta a módszert a Pálinkafesztiválon. A könnyen másolható vonalkódok helyett ma már biztonságos NFC (near field communication) csipet tartalmazó plasztikkártyák, karórák, kulcstartók, mobiltelefonok vagy akár Pokenek is szolgálhatnak fizetőeszközként, az adott rendezvényre egyedileg kialakított zárt rendszerben. Sokak számára azonban nem világos, hogy ebben a speciális helyzetben ki és mikor köteles számlát/nyugtát adni, ezért megvizsgáltuk a kérdés adójogi hátterét. Az alábbiakban a NAV hivatalos állásfoglalása olvasható.

Gyakran előfordul, hogy egyes adóalanyok egy-egy bemutatóra, vásárra, fesztiválra, tematikus rendezvényre kitelepülve oly módon értékesítenek, hogy eladásaik során ellenértékül kizárólag a rendezvény szervezője által a rendezvény látogatói részére pénz ellenében rendelkezésre bocsátott, és csak az adott rendezvény helyszínén felhasználható (például kóstolójegy, utalvány, bón stb. elnevezésű), készpénz/pénz-helyettesítő eszközöket (továbbiakban: utalvány) fogadhatják el. Ezen utalvánnyal történő fizetés esetében a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalanyok nyugtaadási, bizonylatolási kötelezettsége a következők szerint alakul.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény értelmező rendelkezései szerint ez az előzőekben említett utalvány készpénz/pénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősülhet, ezáltal ennek megvásárlása (ti. pénz, készpénz/pénz-helyettesítő eszközre történő cserélése) az áfatörvény 13. § (3) bekezdés a) pontjára és 259. § 14., 15. pontjára tekintettel, nem minősül sem termékértékesítésnek, sem szolgáltatásnyújtásnak az általános forgalmi adó rendszerében. Ezzel kapcsolatban tehát a rendezvények szervezőinek ezen „pénzeszköz-csere” ügylettel kapcsolatban áfatörvény szerinti bizonylat kiállítási kötelezettsége nem keletkezik.

(Megjegyzés: éppen ezért nem helyes az a gyakorlat, amely szerint egyes szervezők deklaráltan nem fizetik vissza a kártyán (esetleg bónok formájában) fennmaradó egyenleg összegét, hiszen az továbbra is a vendég saját pénze. Még nem költötte el sem termékre, sem pedig szolgáltatásra, csak "becserélte" a szervező által rendszeresített készpénz-helyettesítő fizetőeszközre. Magyarról-magyarra fordítva, jogi értelemben a helyzet hasonló a bankkártyánkra történő készpénz befizetéshez. A befizetés ténye csak a készpénz átadását, és nem pedig annak elköltését jelenti. a szerk.)

Amikor az adott rendezvényen a rendezvény vendégei az utalványt felhasználják a rendezvényen kiállítóktól, az ott értékesítőktől történő vásárlásaik során, akkor ezen utalvány az ott kiállító, bemutatkozó kereskedők, szolgáltatók által teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének kiegyenlítésére szolgál, ezáltal olyan értékesítés történik, amely után ezen kiállítóknak, értékesítőknek az áfatörvény szabályainak megfelelő bizonylatolási kötelezettsége keletkezik. Az áfatörvény 159. § (1) bekezdése alapján az értékesítésről főszabály szerint számlát kell kiállítani.

Azonban, amennyiben a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője nem adóalany, és az ellenérték adót is tartalmazó összegét legkésőbb a teljesítésig készpénzzel, készpénz/pénz-helyettesítő eszközzel (vagyis az erre rendszeresített utalvánnyal) maradéktalanul megtéríti, és számla kibocsátását az adóalanytól nem kéri, akkor az értékesítő adóalany az áfatörvény 165. § (1) bekezdés b) pontja alapján mentesül a számla kibocsátási kötelezettség alól. Ilyen esetben az áfatörvény 166. §-a szerint – figyelemmel a 167. §-ra – az értékesítőt nyugtaadási kötelezettség terheli, tekintettel arra, hogy ugyan nem pénzzel, hanem az azt helyettesítő utalvánnyal kiegyenlítetten, de ellenérték fejében értékesített. (900 ezer forintot elérő vagy azt meghaladó összegű fizetés esetén is kötelező lenne a számla kibocsátása, de az e tájékoztatóval érintett forgalmazási körben ez jellemzően nem fordul elő.)

Az előzőekben említettek szerinti, utalványok ellenében történő termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról mindenképpen legalább nyugtát, vagy a vevő arra irányuló kérése esetén számlát, egyszerűsített adattartalmú számlát ki kell bocsátani.

(Pénzügyminisztérium Forgalmi adók, vám és jövedéki főosztály 4720/1/2010., APEH Ügyfélkapcsolati és tájékoztatási főosztály 5227848840)

Nincs két hete, hogy a rendezvényszakma birtokba vehette a SYMA konferenciaközpont termeit, máris egy újabb helyszínlehetőséggel bővült a rendezvény- és konferenciaszervezők palettája. Nem is akármilyennel.

A Larus 500 főt befogadni képes terme hangszigetelő mobil falakkal 3 részre osztható. Tervezésekor a tulajdonosi átfedésnek köszönhetően mindvégig a Confhotel gyakorlott rendezvényes szakemberei segítették a munkát, így például a belmagasság, az oszthatóság és a funkciók, az ajtók méretei mind átgondoltan, szakmai érvek alapján kerültek kialakításra. A termek természetes megvilágítása és sötétíthetősége, a közvetlenül elérhető szabad téri dohányzó és a praktikus szervízfolyosó csak néhány példa, de mindemellett akár személyautó bevitelére is lehetőség nyílik a terembe. További előny, hogy nagyobb rendezvények, konferenciák kiszolgálása a frissen felújított, szomszédos MOM - Gesztenyéskerttel közösen is megoldható, ahol szintén a Larus biztosíthatja a rendezvények vendéglátását.

Az étteremként is funkcionáló létesítmény konyhájáért és a vendéglátásért Buday Péter chef felel, vezetője Kozma Kálmán. A Larus kiváló adottságai, remek kivitelezése és profi személyzete mellett a hosszú távú működtetés egyik rendkívül fontos eleme, hogy a tulajdonosok összefogásának köszönhetően a beruházást hitelfelvétel nélkül sikerült megvalósítani. 

 

From: Nádor-Besnyő

Sent: Friday, March 18, 2011 1:59 PM

To: Farkas Zsolt dr.

Subject: Magyar Koncertszervezők Szövetsége levele

 

MAGYAR KONCERTSZERVEZŐK SZÖVETSÉGE

levélcím. 2092 Budakeszi, Pataki u.13.

 

Tállai András

Államtitkár Úr részére

 

 

Tisztelt Államtitkár Úr!

 

 

A Magyar Koncertszervezők Szövetsége tagsága a rock-pop életben jelenlévő "legnagyobb" koncertszervezőket tömöríti. (Multimédia Concerts, Showtime Budapest, Live Nations, Sziget, Petőfi Csarnok, Krokodil Rock, Concert és Média, Concerto, Omega Pro, stb.), s a piacot kb. 80%-ban lefedi.

A most megjelent 23/2011.III.8. Kormányrendelet értelmezési kérdéseiben fordulunk Önhöz, mivel a jogszabály szerint a zenés, táncos rendezvényekre a jövőben jegyzői engedély kell.

Szövetségünk értelmezése szerint a jogszabály nem vonatkozik a koncertek megrendezésére. A mi esetünkben nem zenés, táncos rendezvényről van szó. A zenés, táncos rendezvényeket a TEÁOR jegyzék a 9239 szám alatt sorolja fel egyértelműen, míg a koncertek megrendezését szintén egyértelműen, több más műfajjal együtt - pl. a más közönségréteghez szóló, de velük egyenértékű színházi előadások, komolyzenei hangversenyek, operák stb. bemutatásához sem kell engedély- az Előadó-művészet tevékenység alatt a 9001-es számmal jelöli.

Szintén megjegyzésünk lenne a jogszabály 10.&-hoz, mely a zenés, táncos rendezvények szervezését kulturális rendezvényszervezői képesítéshez köti. A mi tevékenységünk nem ez, hanem koncertpromóteri tevékenység, kik saját kockázatvállalásra rendeznek (kisebb, vagy nagyobb) koncerteket. Ilyen képesítés jelenleg nincs Magyarországon, ilyen oktatás nem folyik, legfeljebb 20-30 évnyi szakmai papasztalattal a hátunk mögött mi tarthatnánk ilyen képzést.S ezt a szakmát megtanulni másoktól (akik ráadásul nem is koncertpromóterek) már nem tudjuk.

Ebben a tárgykörben még azt is megjegyeznénk, hogy cégeink törvény adta felhatalmazásal, a társasági szerződéseinkben rögzített, megjelölt tevékenységi körök alapján, alanyi jogon szervezhetnek koncerteket, -sőt ebből a célból alakultak- s ez nem lehet engedélyköteles alacsonyabb színtű jogszabály által előírt kötelezettség alapján.

A rendeletből az sem derül ki egyértelmüen, hogy a zenés, táncos rendezvényeknél az engedélyt kinek kell kérni. A helyszínnek, vagy a bérlőnek, vagy vagylagos alapon mind a kettő megteheti.

A jogszabály további részleteiben nem mennénk bele, bár megjegyeznénk, hogy több esetben is teljesíthetetlen feltételeket támaszt. (Pl az engedélyí iránti kérelem jegyzői elbírálási határideje 20 nap, miközben a szabadtéri rendezvények esetén az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárási előrejelzését csatolni kell, amit ilyen hosszú távra nem ad ki az OMSZ, ráadásul az ilyen jellegű rendezvények szervezése több hónappal előre elkezdődik.)

 

Tisztelt Államtitkár Úr!

 

A jogszabály 90 nap átmeneti időt biztosít. Ennyi idő alatt mód lenne a megfelelő módosítások elvégzésére, előzetesen a szakmai szervezetekkel egyeztetve.

Várjuk válaszát.

 

Segítő szándékukat köszönve

 

 

dr. Besnyő László

elnök 

 

 

----- Original Message -----

From: Farkas Zsolt dr.

To: 'Nádor-Besnyő'

Sent: Thursday, March 24, 2011 3:14 PM

Subject: RE: Magyar Koncertszervezők Szövetsége levele

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

A zenés táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelettel kapcsolatban elektronikus levélben érkezett megkeresésére hivatkozással az alábbiakról tájékoztatom:

 

A Szövetség értelmezése a rendelet hatályával kapcsolatban helyes. A koncertek, amennyiben azokon „pusztán” előadói-művészeti tevékenység zajlik, nem tartoznak a zenés, táncos rendezvények közé.

 

A rendezvényszervezők számára szükséges képzettség előírásával kapcsolatban fontos hozzátenni, hogy ha valamely rendezvény főszervezője maga nem rendelkezik ilyen képesítéssel, akkor alkalmazhat olyan személyt, aki megfelel ennek a követelménynek. Így amennyiben egy koncert mégis zenés, táncos rendezvénynek minősül, mert nem csak előadói-művészeti tevékenység valósul meg ott, akkor is biztosítható a feltétel teljesülése.

 

A zenés, táncos rendezvények esetében az engedély iránti kérelem benyújtásának kötelezettsége megoszlik aszerint, hogy milyen, zárt vagy szabadtéri rendezvényről van szó. Zárt rendezvények esetében a kérelmet a helyszínt biztosító építmény üzemeltetője (aki azt jogszabály vagy szerződés alapján működteti), szabadtéri rendezvény esetében a rendezvény szervezője nyújthatja be.

 

A biztonsági terv részét képező Országos Meteorológiai Szolgálat véleményével, előrejelzésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a kérelem elbírálásához a biztonsági terv megléte szükséges, az ennek részét képező OMSZ előrejelzése azonban nyilván nem esik elbírálás alá, csupán tájékoztató jellegű.

 

Végül álláspontom szerint közvetlenül a kormányrendelet hatálybalépése után (2011. március 16.) nem célszerű egy munkacsoport létrehozása a szabályozás módosítása céljából. A hatásvizsgálat elvégzése törvényi kötelezettség, amelyre a későbbiek során sor fog kerülni. Azt csak az alkalmazás hosszabb távú tapasztalatainak tükrében lehet majd eldönteni, hogy szükséges-e a szabályozás módosítása, és ha igen, milyen formában. Ha a kormányrendelet módosításának szükségessége felmerül, a hatályos törvényeknek megfelelően lehetőségük lesz a szabályozásban érintett társadalmi szervezeteknek a szabályozás véleményezésére.

 

Üdvözlettel:

 

Tállai András államtitkár sk.

 

Stílusos módját választotta a Coca-Cola az évforduló kommunikálásának. A cég Atlantában található 26 emeletes központi székházát teljes felületén beborították, és mind a 4 irányból bevetítették. 

 

 
És ha már Coca-Cola, akkor az érdekesség kedvéért itt egy kis project mapping Brazíliából. A holland kivitelező egy üzlet teljes belső terét vetítőfelületként használta, az eredmény magáért beszél. 
 

A dolog érdekessége ezúttal a látványtechnika.

(és íme a végeredmény a TV közvetítésben)

süti beállítások módosítása